2014. január 5., vasárnap

Bevezetés II

A második nagy frakció a Felső Városok, amelyek  a régi idők legnagyobb mágus központjai voltak, de az utóbbi idők tendenciái miatt a másik síkra távoztak. Az utóbbi idők alatt az elmúlt nagyjából három ezer évet értem, hisz ez az idő semmi a Mágia életében. A lényegre térve a Felső Város vagy Városok, egy szövetségbe melybe sok száz település, és varázzsal bírók ezerei tartoznak. A legjelentősebb települések alkotják a Nagy Tanácsot, mely béke időben irányítja a frakció életét. Ennek tagjai: Camelot, Sedret, Asgaard, ezen három város adja a tizenkét tanácsnokot, de ha háború van, akkor a Hadi Tanács lép életbe. Ennek tagjait már a teljes szövetség adja választás útján. Összesen húsz tagot választanak, akik a tizenkét tanácsossal együtt vezetik a szövetséget, de mindennek van egy vezetője, aki a végső döntést kimondja, akinek a szava szent, és senki nem szegülhet szembe vele. Ő a Tábornok, a szövetség leghatalmasabb tagja, a legerősebb mind közül. Eddig összesen két tábornok volt, illetve nem rég mondott le a tisztjéről a második. Tulajdonképpen még az,igaz már csak formálisan, de most hogy béke időket élünk nincs rá szükség. Az első Tábornokot Merlinnek hívták, és Camelot képviselője volt eredetileg a tánacsban, de ennek már négy ezer éve. Most egy Mezarius nevű Északi Farkas látta el a tisztséget. Igaz sokan Hiberus néven ismerték. Sok-sok érdeme mellett, egy fő indok szólt mellette. Ő gyűjtötte össze a Sárkányok Kristályának darabjait, de túlságosan is előre szaladtunk. Még messze nem meséltem eleget a Felső Városról. A Hadi Tanács tagjai voltak: Josef Arafat, Tiberius, Thor, Odin, Loki, Attila, Merlin, Arthur, Michael, és sok nagy hatalmú mágus, akiknek sajnos a nevét az idő múlásával elfeledtem, de nem is ők számítanak igazán, hanem az a sok ezer bátor harcos, aki az életét adta a harcok során, hogy a világotok megmaradjon, olyannak ahogy ti ismeritek.