2013. október 3., csütörtök

Bevezetés I



Kevesen tudják, hogy a háborúk, sosem egy síkúak. A fizikai sík konfliktusai csupán a testek összecsapásait jelentik számunkra, és nem hordoznak komolyabb jelentőséget a világ szempontjából. Mindössze csak rövid, és időleges hatást gyakorolnak a saját síkjukra, és a testi világra. Tulajdonképpen csak vonalak tologatásai ide- oda, és mégis a mi fajtánk szenved miatta, hisz lehet, hogy a fizikai valóságban tünékeny nyomot hagynak csak maguk után, de a mi síkunkon igencsak érezhető a hatásuk. Pusztítanak, és nem építenek semmit. Egyszerűen szólva megcsapolják a Föld energiáit, és támogatják a Gonosz Légióit.Tekintve, hogy ha valaki erőszakos halált hal, már mintha egy másik ember célzottan végez vele, akkor a lelke bosszú vággyal telik el, és a másik halálát fogja kívánni, ezért nem kerülhet a Semleges Zónába, vagy a Felső Városba, hanem a Légiót fogja gyarapítani, és mindenáron mások halálát, és szenvedését fogja előidézni. Ugyanis a félelem, mint olyan táplálékként szolgál ezen eltévelyedett lelkeknek. A félelmen keresztül egy pillanatra újra élni fognak, de a pillanat elmúltával újra, és újra rájuk fog törni a vágy az élet után.
De mi is az a Semleges Zóna?
A Semleges Zóna az úgynevezett harmadik sík, ahol nincsen jó, vagy rossz. Az átlag emberek lelkek idekerül a halált követően. Ezen síknak a sajátossága, hogy semmi nincs rá hatással. A benne tartózkodó lelkek nem képesek csatlakozni a Felső Városhoz, vagy a Légióhoz. Egyszerűen csak ott élnek, bár sokat nem tudunk az ottani viszonyokról tekintve, hogy a Zónát övező védelmen nem képes áthatolni semmilyen hatalom, bár voltak már erre kísérletek mindkét oldalról. Egyes feltételezések szerint a Zóna méretét figyelembe véve egyes lelkek egyszerűen eltűnnek onnan, és szétfoszlanak. Érdemes megfigyelni, hogy a másik két frakcióhoz hasonlóan a Zóna is jelen a vallások nagy részében (pl.: Purgatórium, Gardo) , és ezen vallások más- más magyarázatot adnak a lelkek eltűnésére. Az igazsághoz szerintem a reinkarnáció áll  a legközelebb, bár eddig egy reinkarnálódott lélek sem emlékezett a test nélküli életér, ez velem is így van. Bár kizártnak tartom, hogy valaha is jártam a Zónában. Még egy fontos tudnivaló a Zónáról, még pedig az, hogy ki uralkodik ott, és a válasz meglepő lehet. A Zóna ura nem más, mint a Hírnök, vagy  hétköznapibb nevén a Halál.